Nagyinterjút adott G.w.M a Tények Plusznak, amelyben több meglepő dolgot is mondott.
A beszélgetés elején hangsúlyozta, milyen kivételes alkalom az, hogy hosszan beszél a kamerának:
“Rólam köztudott, hogy nem nyilatkozom, hiába mindennap vezető hír, nagyon ritka az, amikor nyilatkozom” – közölte.
Elmondta, hogy mikor összejött Kulcsár Edinával, akkor velük volt tele a sajtó, a csapból is ők folytak. “Ott átszakadt egy gát, ami körülöttünk történt, arra mindenki azt mondta, ilyen nem volt a sajtótörténelemben”.
A rapper a gyereknevelésről is vallott. “Rájöttem, hogy van egy ilyen rejtett funkcióm, képességem. És az én szuperképességem az az, hogy én igazából anyuka is vagyok.
Akármilyen szürkehátú gorillának is tűnök, ha pelenkázni kell, én pelenkázok. Hogyha el kell ringatni a babát, én elringatom.
Bármit meg tudok csinálni! Megfürdetem a gyereket, és akárki akármit mond, én ezt imádom csinálni” – árulta el.
Az interjúból az is kiderült, hogy nagyon régóta rajong a vámpírokért. Új klipjében maga is vámpírrá alakul. Ha még nem láttad volna G.w.M. legújabb dalának videóját, ide kattintva megnézheted.
“Nagyon szeretnék vámpír lenni, mert akkor nagyon sokáig élnék, és a szeretteim is nagyon sokáig élnének” – mondta G.w.M.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!