Oldal kiválasztása

A Nagy Ő-ben újra bebizonyosodott, hogy a versenyzők egy pillanatra sem nyugodhatnak meg, bármikor jöhet egy csavar.

Pedig a Jákob Zoli kegyeiért versengő hölgyek nagyon kitettek magukért. Olyan táncokat lejtettek a milliárdosnak, hogy többször is belepirult.

Mikor például a Zolinál közel 35 évvel fiatalabb, mindössze 20 éves Nati a rúdhoz lépett, a milliárdos csak pislogott! Ide kattintva láthatod, mit művelt.

Ide kattintva pedig Emőke produkcióját nézheted meg. Annyira elbűvölte Zolit, hogy végül ő lett annak a feladatnak a győztese.

Ám a versenyzők nem sokáig örülhettek a táncban elért sikereiknek, hamarosan ugyanis jött egy csavar.

Jákob Zolinál hirtelen megjelent az exe, lányainak anyja, és alaposan felkavarta az állóvizet. Kati mostani kedvesével, Balázzsal érkezett, és maga Jákob Zoli hívta őket a helyszínre.

“Én azért hívtam ide a volt feleségemet és az új párját, hogy a véleményükkel alátámasszák vagy megcáfolják az én eddigi tapasztalataimat.

Kati régóta ismer engem, 20 éve ismerjük egymást, és ebből tizenvalahány évet együtt töltöttünk. Balázs pedig most már a barátom lett” – mondta el a milliárdos.

Kati és Balázs segített is Zolinak, hogy kiket tartson bent a versenyben. Itt láthatod a lányok arcát, mikor megjelent a páros:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Irgalmatlan harag zúdult Berki Krisztiánékra: "Aki kiárulja gyermeke születését, az egy..."