Oldal kiválasztása

Az Ázsia Expressz harmadik évadába olyan szereplőket sikerült beválogatni, akik mindig garantálják az izgalmakat.

Erős, autonóm személyiségeik miatt az is borítékolható, hogy konfliktusok is lesznek bőven. Az első, komolyabb balhé már ki is tört Gelencsér Timi és Gáspár Győző között.

A szépségkirálynő és barátnője alkotják az egyik legerősebb párost a műsorban, szinte mindig az élbolyban végeznek.

Legutóbb csak néhány másodpercen múlt, hogy nem ők szerezték meg a védettséget, érhető, hogy szeretnének minél előrébb jutni.

Gáspár Győző és Bea is pozitív meglepetést okoztak eddig, hiszen ők is az ügyesebbek közé tartoznak, igaz, legutóbb volt egy kis összezördülés kettejük között.

Timi és Győzike azonban valamin nagyon összekaphattak, mert Gáspár Győző teljesen kiborult. Folyamatosan azt ordította Timinek, hogy szégyellje magát, majd a csapatgyűlésen közölte vele: ő ezek után nem akar barátkozni.

Még a sokat látott műsorvezetőt, Ördög Nórát is sokkolták a történtek, ilyen fejet vágott az elhangzottak után:

És itt láthatod a balhéról készült videót is. Neked mi a véleményed minderről? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Megszólalt a TV2 Majka távozásáról: "Bármikor várható volt, mert..."