A TV2 Párharc című vetélkedőjében a versenyző pároknak durvábbnál durvább kihívásokat kellett teljesíteniük.
Volt, mikor harci kutyák támadtak rájuk, netán tüzet fogott a ruhájuk, vagy épp a jéghideg vízben kellett ücsörögniük négy percen át.
Ez utóbbi feladatban vett részt Gáspár Evelin és párja, Attila is. A Titanic címűfilm óta tudjuk, hogy a jeges víz nem játék.
Olyan, mintha az ember testét ezer tűvel szurkálnák. Evelin mellett a két fiú reszketett is rendesen.
Evelin azonban szinte rezzenéstelen testtel tűrte a nem akármilyen megpróbáltatást. Később bevallotta az okát is.
“Tök átmelegedett a testem és nem is éreztem a hideget egy idő után, lehet azért, mert belepisiltem a vízbe, hogy melegítsem magam” – árulta el Evelin.
Párja, Attila alig akarta elhinni, hogy Evelin tényleg ezt tette volna, rá is kérdezett nála, de Evelin bólogatott.
“Aha, és így amúgy meleg lett a víz” – mondta nevetve. Végül is Evelin a célját elérte, a feladatot teljesíteni tudta.
Itt láthatod a kihívást és a vallomást is. Szerinted jól tette Evelin amit tett? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!