Oldal kiválasztása

Nagyinterjút adott Gáspár Bea, amiben kendőzetlenül vallott életének eddigi fontos, megosztó vagy épp drámai eseményeiről.

Szóba került természetesen az egykori Győzike Show, a nehezebb évek, és az is, hogyan tudott ebből felállni Bea, és végül független, sikeres nőként megvetni a lábát az életben.

A Story magazinban Gáspár Bea bevallotta, hogy egyetlen percét se bánta meg a Győzike Shownak, annak ellenére, hogy meglehetősen sarkos véleménye van róla:

“Pénzért járattuk le magunkat, és évről évre többet kaptunk érte. Azt már kevésbé élveztük, amikor Győzi pánikbeteg lett. Ilyen szempontból én szerencsés vagyok, mert rólam hamar leperegnek a dolgok” – mesélt erről az időszakról Bea asszony.

A nehezebb éveket is felelevenítette, amikor a NAV-os esetük után szinte teljesen lenullázódtak, és lényegében ő lett a családfenntartó:

“Győzőnek nagyon nehéz volt megemésztenie, hogy én is dolgozom, sőt nem csak dolgozom, hanem amíg korábban ő adott pénzt nekem, addig most én segítem ki őt.

Ez persze rettentően bántja a férfiúi hiúságát, de természetesen nagyon büszke rám, mint ahogy én is magamra” – számolt be Gáspár Bea.

A Story Magazinban nemcsak ezt az itt bemutatott részletet, hanem a teljes interjút is elolvashatod, nagyon tanulságos:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: Gáspár Bea Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Drasztikus lépéssel reagált Andi a Marics körüli pletykákra: nagyon látványos, amit tett