Úgy látszik mind Kulcsár Edinát, mind pedig párját, G.w.M.-et is nagyon megváltoztatta szerelmük.
Az egykor balhés rapperre rá sem ismernek barátai, így vallott erről a Story magazinnak:
“Lenyugodtam, sokkal kevesebb a balhé körülöttem. És ezt nem Edina kérte, hogy higgadjak le, egyszerűen ezt teszi a szerelem… Fellépés után már nem indulok tovább a haverokkal szórakozni, hanem sietek haza hozzá.
A barátaim, testvéreim rám sem ismernek. (…) Nyugodt csávó lettem, ami Edina érdeme” – számolt be róla a rapper, aki azt szeretné, ha Edina nem dolgozna túl sokat, inkább a családra koncentrálna:
“Egy nőnek a párja mellett épp annyit kell dolgoznia, amennyi jólesik neki. A férfi dolga, hogy eltartsa a családját.
Ebből a szempontból régi vágású vagyok. És bár ezt Edina még szokja, látom rajta, hogy így sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb” – hangsúlyozta G.w.M.
Kulcsár Edina is rengeteget változott mostani párja mellett, így mesélt erről a magazinnak:
„Mint ahogy Márk mellettem, én is lenyugodtam. Lejjebb adtam az üzletasszony mivoltomból, már csak a háttérből irányítom a vállalkozásaimat.
Illetve a közösségi médiában sem vagyok már annyira aktív, mint akár egy éve. Amióta várandós vagyok, máshova került a fókusz.
Jelenleg abból áll az életem, hogy készülök a gyermekünk érkezésére. És a szerelmemmel, nem utolsósorban pedig a gyerekeimmel vagyok” – mesélte az egykori szépségkirálynő.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: RTL Klub)