Oldal kiválasztása

A tévénézők számára hétfőn derült ki, hogy Árpa Attila végül Timit választotta a Nagy Ő versenyzői közül.

Mikor elmondta Attila a döntését Timinek, akkor szenvedélyes csókot váltottak, úgy tűnt, lehet valami a dologból.

Most azonban exkluzív interjút adtak a TV2-nek, melyben bevallották, hogy a műsor után igazából egy percet nem voltak együtt:

“Ez a műsor egy kaland volt nekünk, egy romantikus mese és igenis voltak valódi érzelmek is ebben a folyamatban.

A végén, amikor Toszkánában ott álltunk és néztük a tájat, akkor viszont nem csak a műsor ért véget, hanem ez a romantikus mese is. Mint egy happy end” – árulta el Árpa Attila.

A Nagy Ő hangsúlyozta: azt, hogy miért nem folytatták a kapcsolatot kamerákon kívül, arról nem beszélnek.

“Nem váltunk el haraggal, jó a kapcsolatunk. Néha beszélünk, sőt, azóta a színházban is megnéztem Attilát” – mesélte Timi.

„Az, hogy most, a való életben ennek nem lett folytatása, annak vannak különböző okai, de nem biztos, hogy azokat meg akarjuk osztani” – tette hozzá még Árpa Attila.

Azt is elmondták még: a döntést, hogy külön folytatják, együtt hozták meg.

Árpa Attila azt sem titkolta, hogy a műsor óta nem randizott senkivel, sőt Timi sem. „Meg kell emésztenem ezt a két hónapot” – mondta viccesen a lány.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Vajna Timi 1,3 milliárdért árulja meseszép luxusvilláját: találtunk róla egy videót, döbbenetes, hogy néz ki!