Oldal kiválasztása

Egy 83 éves román hölgy, Adriana Iliescu 16 évvel ezelőtt egy csapásra híres lett és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy története bejárta az egész világot.

Az 1938-ban született Adriana már húszévesen férjhez ment, párja azonban teljesen elzárkózott a gyerekvállalás gondolatától. A házasság hamar válással végződött, az asszony pedig a munkájába temetkezett: egyetemi tanárként kezdett dolgozni hazájában, Romániában, mellette pedig több mint 25 gyerekkönyvet írt.

Ám az asszony egész életében saját gyereket szeretet volna, a 90-es években pedig ez a vágy minden korábbinál erősebben lett rajta úrrá.

Közel 10 év sikertelen próbálkozás után döntött a lombikprogram mellett, ekkor már 66 éves volt. Tudta, hogy mit vállal és mit kockáztat. Nehézkesen, de végül teherbe esett, ráadásul hármasikrekkel, akik közül ketten már az anyaméhben meghaltak, de egy kislány, Eliza, kicsivel idő előtt, de megszületett. Sok időt töltött a csecsemő az intenzív osztályon, de hamarosan megerősödött.

Eliza jócskán megnőtt azóta, ma már 16 éves. Elmondhatjuk, hogy igazi fiatal hölgy, aki nemsokára egyetemre megy majd. Most középiskolás, és rendkívül jók az osztályzatai. Úgy tűnik, édesanyja – aki nyugdíjas egyetemi tanár – sokat foglalkozik a lányával.

„Hála Istennek mindketten nagyon jól vagyunk, egészségesek vagyunk. Eliza nagyon jó gyerek, ösztöndíjas, tavaly csaknem kiváló volt a bizonyítványa” – meséli Adriana Iliescu.

A most 83 éves asszony reméli, hogy még jó pár évet tud lányával együtt tölteni egészségben és boldogságban.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Csak a kivételesen intelligensek bukkannak rá az összes arcra a rajzon: te hányat találtál?