Miután egy káprázatos bevonulás után megmutatták magukat a hölgyek a Nagy Ő szépségversenyén, még meglepőbb rész következett.
Minden versenyzőnek egy egyedi produkciót is be kellett mutatni, melyek között jó pár megdöbbentő előadást láthattunk.
Csenge például vonaglani kezdett a földön Jákob Zoli előtt, az igazán durva rész pedig még csak azután következett, ide kattintva megnézheted.
A legmeghökkentőbb Virág termékenységi tánca volt, ide kattintva visszanézheted, mit művelt Jákob Zoli közelében.
Emőke mozdulatai akkora hatást gyakoroltak Zolira, hogy tánca közben így kiáltott fel: “Fogjatok le!” Ide kattintva láthatod a produkciót.
Voltak olyan hölgyek is szép számmal, akik nem tánccal készültek. Mariah stand up comedyt adott elő, Bettina pedig a saját maga által írt mesét olvasta fel.
Vivien szintén nem a táncolt választotta, hanem egészen különös dolgot tett Jákob Zoli szemével, ide kattintva kiderül, mit csinált.
Erika is elképesztő show-t vitt színpadra, ő egy aerobik bemutatóval készült, a milliárdost pedig megigézték mozdulatai.
Itt te is belepillanthatsz abba, mit adott elő:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!