Oldal kiválasztása

Biztos rengetegen emlékeznek még a szappanopera korai szakaszának egyik főszereplőjére, Berényi Ákosra, akit Somorjai Tibor formált meg.

Berényi Claudia és Berényi Zoltán egyetlen fiát, Ákost 2001-ben kiírták a sorozatból, a cselekmény szerint egy építkezésen lezuhant.

Somorjai Tibor azóta sem tétlenkedett: 2005-ben a Jóban-rosszban, és 2006-ban az Egy rém rendes család Budapesten című sorozat szereplőit kiválasztó, castingot Somorjai Tibor felügyelte.

2007-ben 10 epizódban feltűnt Kornélként a Jóban-rosszban szereplőjeként. 2008-ban a Hal a tortán című főzőshowban szerepelt egy héten át.

Az idén 46 éves Somorjai Tibor ha valamihez hozzáfog, abból gyaníthatóan siker lesz, kiváló munkájáért már több díjat is átvehetett!

2020-tól kezdődően ő volt a Life TV egyik kreatív producere, most pedig a TV2 műsoraiban működik közre.

Úgy tudjuk, ő a Lékai-Kiss Ramóna által vezetett Password című műsor egyik producere. Mint látható Tibor rengeteget változott az évek során. Így nézett ki egykor:

És így néz ki most. Ezen a TV2-es fotón Stohl András mellett látható:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Rájössz, ki az a híres magyar énekesnő, akit ezen a 32 évvel ezelőtti képen látsz?