Oldal kiválasztása

Emilio az utóbbi időben látványos változáson ment keresztül. Szinte feleakkorára fogyott korábbi önmagához képest.

Sokkal soványabb lett, olyannyira más lett a külseje, hogy egyesek szerint ez már túl sok. A fotókat ide kattintva láthatod.

Úgy tűnik, hogy az új külsőhöz új otthon is dukál, ugyanis Tinával eladásra kínálják csodaszép villájukat. 109 millióért lehet megvenni a 120 négyzetméteres épületet.

Az is kiderült, miért döntöttek úgy Emilióék, hogy eladják szeretett házukat. Az énekes így nyilatkozott a Blikknek:

“Kinőttük. Vivike már nagy, kell neki egy tágas, csajos szoba, de nekünk is szükségünk van nagyobb térre. 

Ezért döntöttünk úgy, hogy építkezünk. Az még legyen titok, hogy hol, de elárulom majd, amint lehet.

Már jönnek is az érdeklődök, de aki csak azért akarja megnézni a házat, mert látta a műsorban, azt el kell keserítenem:

Ez nem múzeum, csak olyan jöjjön el, akinek a vételár 20 százaléka ott van a zsebében” – mondta viccesen Emilio. Így néz ki a ház kívülről:

A külső terasz is nagyon hangulatos:

Ebben a konyhában öröm főzni:

A fürdőszoba is nagyon igényes:

A nappali pedig igen tágasnak tűnik:

(Képek forrása: Otthon Centrum)

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Emilio Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Videóban mondta el az igazat válásáról Krausz Gábor: "Szerencsém volt, mert találtam egy..."