Oldal kiválasztása

„Nagyon felcseszték az agyamat, lehet, hogy ez már amiatt van, mert túlteng bennem a tesztoszteron” – kezdte videóját Istenes Bence, majd rátért ellenfelére.

A műsorvezető ugyanis Rubint Réka és Schobert Norbi idősebb fiával, Norbikával fog megmérkőzni a Sztárbox című műsorban.

„A sajtótájékoztatón, mikor felhívtak a színpadra, bejelentették, hogy a Norbika lesz az ellenfelem, akkor elmondtam, hogy én nagyon tisztelem a Norbit!

Komoly ellenfélnek gondolom, egyébként a szüleit is bírom, tényleg így van, emberileg se velük, se a Norbikával nincs bajom, soha nem akarnám megbántani őket.

Megint volt egy kis szurka: felvittem a színpadra egy széket, odaadtam a Norbikának, és mondtam, gyakorolja a csücsülést, le fogom csücsültetni a mérkőzésen.

Aztán kitette a Sztárbox is a párosításokat, és a poszt alá az én mesterem, a Tóth Tomi bekommentelte, ő már sokat kesztyűzött velem, tudja, mit fog érezni Norbika, kitartást kíván.

Na, itt szakadt el a cérna Hidvégi Gyurinál, az ő mesterénél, hogy na, most már minden határt átléptünk, ez már nagyon tiszteletlen a szülőkkel, vele, mindenkivel szemben.

Kérdem én: elkezdődik most egy sajnáltató kampány, hogy jaj, szegény Norbika? Meg majd megkérnek engem, légyszi, ne üss erőseket, inkább csak kis kokikat adjál neki?

Meg hát majd vigyázzunk az ő kis lelki világára, ne mondjunk durva dolgokat? Nem is mondtunk semmi durva dolgot! Kicsit szedjék már össze magukat!” – méltatlankodott Bence.

Itt megnézheted a videót teljes hosszában:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Istenes Bence (@benistenes) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Igencsak különleges állat mászott Erős Antónia karjára: más rettegne tőle, ám a híradós mosolyogva nézett a kamerába