Úgy tűnik, hogy Tóth Gabi és új párja, a Fricska Táncegyüttes egyik tagja, Papp Máté Bence nem is nagyon próbálja titkolni kapcsolatát.
Nagyon szerelmesek lehetnek egymásba, és valószínűleg az énekesnő nyári, erdélyi turnéján melegedhettek össze, ahol meghívott vendég volt a Fricska is.
Ha akarod tudni, mi mindent írt Tóth Gabi az erdélyi kalandokról, ide kattintva kiderülnek a részletek.
Ide kattintva pedig láthatod, mit üzent az énekesnő azoknak, akik bírálni merik. A posztot azóta törölte, ám lehet tudni, mi volt benne!
Mostanra kiderült egy igencsak durva fejlemény is, mégpedig az hogy Gabi új párja, Máté rendszeresen ott alszik abban a szentendrei házban, amit az énekesnő és Krausz Gábor közösen vásárolt és újított fel.
A Blikknek nyilatkozó közeli ismerős szerint ennél többről van szó: azt állítja, a szerelmesek már össze is költöztek.
Krausz Gábor pedig, aki az információk szerint két hete tudta meg, hogy a felesége egy másik férfit szeret, új otthon után nézett. Milyen megalázó lehet számára, hogy az a ház, amit hónapokig újított fel a saját két kezével, most Gabi új párjának szolgálhat otthonként.
A baráti körükben ugyanis a Blikk szerint nyílt titok, hogy Gabi magához költöztette az új párját, Mátét, a férje, Gábor pedig albérletbe költözött. A lányuk, Hannaróza Gabival és annak szerelmével maradt a szentendrei házban. Így élnek jelenleg – mondta a lapnak egy informátor.
A forrás azt is elárulta, hogy Gabi és Máté között régóta izzott a levegő, de mivel mindketten párkapcsolatban éltek, sokáig talán maguknak sem vallották be az érzéseiket.
Végül a nyári, erdélyi koncertsorozaton kerülhettek igazán közel egymáshoz, Gábor pedig alig két hete tudta meg, hogy vége a házasságuknak, mert Gabi már mást szeret – írja a lap. Pedig a séf milyen lelkesen újította fel az otthont, aminek így most nem élvezheti már a kényelmét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Krausz Gábor Instagram oldala)