Oldal kiválasztása

Sarka Kata akarva-akaratlanul meglehetősen sokat szerepel a bulvármédiában, azonban az üzletasszony arra mindig nagyon ügyel, hogy gyermekeit távol tartsa a bulvársajtótól.

Harmadik gyermekét például teljes titokban szülte meg néhány évvel ezelőtt. A magunk részéről abszolút megértjük Sarka Katát:

Az egykori modell, akit 2007-ben Budapest Legszebb Lányának választottak és a 2007-es Miss Universe Hungaryn első udvarhölgy lett pontosan tudja, milyen az, amikor minden lépését figyeli a média,

Szerintünk nagyon is helyénvaló ha ennek a gyermekeit nem szeretné kitenni.

A háromgyerekes anyuka két nagyobbik gyermekének, a 2009-ben született Noéminek és a 2010-ben született Dávidnak Hajdú Péter az édesapja.

2016-ban a sztárpár elvált egymástól, és mindketten más oldalán találták meg a boldogságot.

Ezzel együtt nyilván mindketten nyomon követik a másik életét, már csak közös gyermekeik miatt is.

Így nyilván Kata is értesült róla, hogy Hajdú Péternek nemrég fia született új párjától, Esztertől. A kis Dominik szerencsére teljesen egészséges.

Többen úgy gondolják, hogy Hajdú Péter újbóli apasága állhat amögött, hogy Sarka Kata, aki világ életében barna volt, most egy szőkésebb hajszínre váltott.

Lehet, ezzel is hangsúlyozni kívánja, hogy ő már nem az a nő, aki Hajdú Péter oldalán volt. Neked hogy tetszik az új árnyalat?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kata Sarka (@katasarka) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Sarka Kata Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Vége! Varga Irén visszalép a miniszterelnöki székért folytatott csatából: durva az indoklás