Oldal kiválasztása

Ezen a több tíz éves képen, az érettségi tablófotón egy jól ismert színész látható. Hogy segítsünk egy kicsit, eláruljuk, hogy a színész és felesége szerepeltek az RTL Klub Nyerő páros című műsorában.

Azt azonban kevesen tudják, hogy ők ketten egy gimnáziumba, sőt, egy osztályba jártak, ám eleinte nem igazán voltak jóban. Aztán egy énekóra mindent megváltoztatott:

“Egyszer csak eljött egy énekóra, és Máté elénekelt a La Mancha lovagjából egy számot. Azok a pasik, akiknek akkor bejöttem, irigyen nézték Mátét, mert onnantól úgy tekintettem rá, mint egy istenre” – emlékezett vissza a döntő pillanatra Kíra.

Most már ezzel tényleg sokat segítettünk, hiszen az interjúrészletnek köszönhetően mindkettejüknek tudjuk a keresztnevét. Mutatjuk persze a helyes megfejtést is, hogy lásd, görgess egy kicsit

L

E

J

J

E

B

B

A képen Járai Máté látható: így emlékeztek vissza feleségével, Kírával a gimnáziumi évekre és a későbbi esküvőjükre az RTL Klub Nagy Szám című műsorában:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Istenes Bence totál kiakadt Berkiék szülésétől: "Ízléstelen, felháborító! El nem tudnám képzelni, hogy..."