Oldal kiválasztása

Nagy meglepetéssel kezdődött tegnap a Sztárban Sztár 3. évadának első döntős adása, már ami a kieső személyét illeti.

A mezőnyből ugyanis a rendkívül tehetséges felvidéki énekes, Tímea Göghová esett ki, aki Németországban él, onnan ingázott Budapestre.

Tilla is leforrázva állt az eredményhirdetést követően, és bevallotta, neki Tímea volt az egyik nagy kedvence.

Timinek eléképesztően jó hangja van, és Freddie Mercuryt is remekül alakította, így senki sem értette igazán, miért így döntöttek a nézők.

A kiesett Timi így nyilatkozott erről: “Igazándiból jelenleg nem tudom, hogy miért. Keresem megtalálni a hibákat nálam.

Szerintem a produkció nem volt rossz annyira, hogy kipottyanjak a versenyből. A Középdöntő és a Válogató alatt is elég jó volt a produkcióm.

Én már csak olyan dolgokra tudok gondolni, hogy valami miatt nem bírnak elfogadni engem a nézők. Talán azért, mert Németországban élek, és ‘mit keresek itt?’, és inkább adjam át az itt élő magyaroknak. Vagy pedig a nevem, a Göghova.

Vagy esetleg az, hogy régóta zenélek, több a tapasztalat. Keresem az okokat, de nem tudom, hogy a nézők miért nem fogadtak el” – találgatott Timi.

Timi mestere, Töth Gabi rettenetesen csalódott volt, és feldúltan ment fel a színpadra Timihez az eredményhirdetés után:

“Megvan a szenzáció, a műsor megy, az emberek felháborodhatnak, és a kattintások csak nőnek! Nekem ebből az egészből ennyi jött le” – mondta frusztráltan. Itt láthatod Gabi reakcióját:

Neked mi a véleményed az eredményről? Igazságosnak tartod? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Négy hiba is megbújt a rajzon: te hányra bukkansz rá első ránézésre?