Oldal kiválasztása

Natalie Crowe és Austin Tatman először öt éves korukban találkoztak az óvodában. Nagyon jóba lettek, azonban nem tölthettek egymással túl sok időt, mert Natalie szülei elváltak, a kislány pedig Connecticutba költözött a testvéreivel és az édesanyjával.

“Az utolsó emlékem az volt Austinról, hogy süteményt csinálunk náluk… aztán egyszer csak elválunk” – elevenítette fel a gyerekkori történéseket Natalie.

Natalie és Austin ezt követően 12 évig nem is látta egymást. Aztán Natalie az egyik nap talált egy kis füzetet, amelyben szerepelt Austin neve és címe, így eszébe jutott régi barátja.

Rá is keresett Facebookon, megtalálta, majd üzenetet küldött neki. A válasz nem maradt el, onnantól kezdve pedig egyre többet beszélgettek, végül pedig újra találkoztak.

“Mindketten tudtuk, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, már a második találkozáskor. Az első alkalom után már azt gondoltam: ‘oké, bárhogy alakul is, hozzád fogok menni” – vallotta be Natalie.

Austin hamarosan meg is kérte Natalie kezét, majd 2019 április 13-án pedig kimondták a boldogító igent. Így néztek ki az oviban:

És így az esküvőjükön:

A pár azóta is boldogan él:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Teljesen átalakította frizuráját Sarka Kata: dögös, göndör fürtjeivel igazi bombanő