Oldal kiválasztása

Bár már több mint egy hónap eltelt Berki Krisztián halálát követően, az igazán nehéz időszak még csak most jön Krisztián két kislánya, a lassan 9 éves Nati és a fél éves Emma számára.

Natinak különösen fájó lesz apja hiánya, hiszen ők ketten kiváló kapcsolatban voltak, apa és lánya nagyon szerették egymást.

Hevesi Kriszta pszichológus a család barátjaként jó viszonyt ápolt Berki Krisztiánnal.

Ő már nyilatkozott azzal kapcsolatban, mi vár most a kislányokra. Érdemes meghallgatni, miket mondott, ha kíváncsi vagy rá, ide kattintva megnézheted.

Most egy “független” szakértő, Droppa Lászlóné család- és párterápiás tanácsadó is megosztotta véleményét arról, mi mindennel kell szembenéznie Berki lányainak:

“Egy közös pont azonban mindenképpen lesz a lányok életében, mégpedig édesapjuk hiánya, és ezzel egész életükben együtt kell élniük.

Nagyon nehéz terhet fognak cipelni. Kérdés, hogy a két édesanya akarja-e a testvéri a kötődést támogatni azzal, hogy fenntartja a lányok között a kapcsolatot és gyakori találkozásokkal segíti-e a testvéri viszony építését, és az apával való közös emlékek ébrentartását a gyermekekben.

Nati helyzete még bonyolultabb, mert az Ő családját az édesanyán kívül egy nevelőapa és egy féltestvér alkotja. És nyilvánvalóan az egy családban élő gyermekek testvéri viszonya lesz az erősebb.

Azt a tényt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy lány gyermekekről van szó, akiknek az édesapa a férfi minta és a vele való viszony egészen különleges, jellemformáló és egész életükre meghatározó.

Egyfajta, jó értelemben vett „szerelem” ez (ahogyan az anya és fia közötti érzelmi kapocs is), melyet a nevelő anya vagy apa nem tud pótolni és amelynek a gyermek fejlődésében nagyon fontos szerepe van. Eligazodást nyújthat a férfiakhoz való viszonyban majd a későbbi párválasztás folyamatában is.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Az apát rengetegen bírálják a videó miatt: érdemes végignézni, durva, mi derül ki belőle

Nati 8 éves korára szerencsére már megélt egy fejlődési szakaszt, amelyben szeretetteljes kapcsolata volt édesapjával és vannak együtt töltött élményei, amelyeket bármikor felidézhet.

Sajnos a pici Emmának ilyen emlékek még nem vésődtek be oly mértékben, hogy spontán felidézhetők legyenek. Ehhez Neki majd segítségre lesz szüksége és ebben legjobban Nati tud majd segíteni, mert mindketten ugyanolyan gyermeki rajongással tekintenek édesapjukra” – írta bejegyzésében a szakember.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Berki Krisztián Instagram oldala)