Oldal kiválasztása

Történetünk főszereplője egy 10 éves kisfiú, aki felnőtteket megszégyenítő lélekjelenléttel és józan ésszel rendelkezik.

Sammy a pennsylvaniai Pottstownban él az Amerikai Egyesült Államokban, és épp az iskolából tartott hazafelé.

A fiú észrevette, hogy egy nő követi őt, nem marad el mellőle, sőt, egyre inkább a sarkában van.

Az, hogy a nő árnyékként követte a kissrácot jól látszik az alábbi videón is, nagyon ijesztő az egész.

Ráadásul a nő kérdezgetni kezdte a gyereket, hol van a családja, merre van az édesapja. Később arra is próbálta rávenni, hogy menjen vele.

Sammy érezte, azonnal cselekednie kell, ezért fogta magát és bement egy kisboltba.

Azonnal az ott lévő eladóhoz rohant, és így szólt hozzá: “tegyél úgy, mintha az anyukám lennél, ez a nő követ engem”.

Az eladó látta, hogy a nő az ajtóban várja a gyereket, ezért odalépett, és bezárta az ajtót. Erre a nő jobbnak látta, ha szedi a lábait és eliszkol a helyszínről.

Sammy édesapja nagyon büszke a fiára, aki kiválóan mérte fel, mit kell tennie. Az esetről egy tévétársaság is beszámolt.

A riporter közölte, hogy a nőt, aki követte a fiút, a kamerák képeinek köszönhetően megtalálták, és bevitték a rendőrségre kihallgatni.

Itt te is megnézheted, amint Sammy bemegy az üzletbe és az eladó segítségét kéri:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Majka elhagyta az országot, feleségével, Hajnival együtt! Vadiúj fotóval jelezték, merre vannak!