Oldal kiválasztása

Elliot és Delaney két bátor katona akik Afganisztánban szolgáltak együtt. A harcok során igazi jó barátokká váltak és a sok veszély, amit együtt átéltek, csak tovább erősítette a barátságukat.

Rengeteg olyan bevetésen vettek részt, amikor az életük is veszélyben forgott, így egyszer egy kockázatos küldetés előtt Elliot arra kérte barátját, hogyha esetleg valamelyik nap nem térne vissza élve, tegyen meg számára egy dolgot.

Mivel eddig is benne voltak együtt minden őrültségben és szerettek jókat nevetni, Elliotnak az volt a kívánsága, hogy Delaney a temetésén a lehető legnevetségesebb és legrondább ruhában jelenjen meg.

Delaney megígérte barátjának, hogy így fog tenni. Sajnos az ígéretét néhány év múlva be is kellett váltania. Elliot elhunyt egy bevetés során.

Delaney töltött magának barátja kedvenc italából, ivott Elliot emlékére, majd magára öltötte a lehető legnevetségesebb ruhát, amit csak talált. Mindezt megtetézte egy rózsaszín magas szárú zoknival is.

A külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy Delaney gúnyt űz barátja halálából, pedig pont az ellenkezője történt, a fiatalember maximálisan tiszteletben tartotta barátja kérését.

Mikor a jelenlévők tudomást szereztek arról, miért így jelent meg Delaney a temetésen, könnyekig hatódtak.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Lakatos Márk Ferenc pápához fordulna Kulcsár Edina rejtélyes fogantatása kapcsán: "ilyen ügyekben ő az..."