Senkó Zsombor szülővárosának csapatában, a Zalaegerszegben kezdett el futballozni, majd 2016 és 2019 között a Szombathely utánpótlásában játszott.
2019-ben az olasz élvonalbeli Juventus akadémiájára került; tagja volt a 2021-2022-es szezonban az UEFA Ifjúsági Liga elődöntőéig jutó U19-es csapatnak.
Jó teljesítményének köszönhetően pedig 2022 januárjában kétszer is a felnőtt csapat kispadján foglalhatott helyet a Serie A-ban, azonban egyik mérkőzésen sem cserélték be.
2023 januárjában jelentette be a magyar másodosztályú Diósgyőr csapata, hogy szerződtette a Juventus csapatától.
Így a Juventusból Senkónak a magyar NB II-be vezetett az útja, és jelenleg a DVTK, azaz a Diósgyőr kapusa.
2023. március 13-án az MTK ellen 4:2 arányban elveszített bajnoki mérkőzés félidejében egy lelkes hétéves kisfiú, Varga Énok lépett pályára.
A kissrác a szülinapját ünnepelte, akit családja azzal lepett meg, hogy 11-est rúghatott a Diósgyőr kapusának.
Ilyenkor mg a legnagyobb kapusok is, például annak idején Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat hálóőre is, engedik a kisgyerekeket, hogy gólt rúgjanak nekik és meglegyen az örömük.
A Juventusból a magyar másodosztályba került Senkó azonban nem így tett. Elrontotta a kisfiú örömét, hiszen Varga Énok minkét lövését kivédte.
Énok így szomorúan hagyta el a pályát, azonban a karma igazságot szolgáltatott, Senkó ugyanis négy gólt kapott az MTK-tól, így megszégyenülve kullogott le a pályáról.
Időközben Kuznyecov Szergej, a Diósgyőr vezetőedzője így nyilatkozott: “Mindenekelőtt szeretném felmenteni Senkó Zsombort és a csapatot, az én kérésem volt, hogy ne engedjék gólt lőni a kezdőrúgót, ő csak eleget tett ennek a kérésnek – mondta az edző.
Ha bárki azt szeretné, hogy a DVTK partner legyen egy jótékonysági, vagy egy születésnapos akcióban, akkor az a minimum, hogy előzetesen tájékoztatnak bennünket róla. Itt ez nem történt meg.
A véleményem az, hogy egy ilyen akcióval kellemetlen helyzetbe hozzák a másik csapat játékosait, szakmai stábját és szurkolóit is. Képzeljük ezt el egy Diósgyőr – Nyíregyháza, vagy egy Ferencváros – Újpest meccsen, nem életszerű, hogy egy hazai drukker lövését beengedi a vendégek kapusa.
A döntésemet fenntartom, és ma sem döntenék máshogy. Ugyanakkor a klub meghívta őket egy hazai DVTK mérkőzésre. Remélem ezzel az ügyet lezártnak tekinthetjük” – mondta az edző.
Itt láthatod amint a kapus (ezek szerint edzői utasításra) nem engedi gólt lőni a kisfiút:
Te mit gondolsz? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!