Oldal kiválasztása

Most egy remek ötletet mutatunk, amellyel egyszerre több helyen is tisztaságot tudunk varázsolni. Lássuk, miről is van szó.

1. Ahhoz, hogy pillanatok alatt eltávolítsuk a porréteget a polcokról, vegyünk egy hagyományos mosogatószivacsot, egy késsel vágjuk kettőben, majd mindkét részbe vágjunk egy kis bemélyedést a szivacs puha és dörzsis felülete közé, majd dugjuk ide a grillcsipeszt, és kész is a gyors portalanító eszköz, amely alul-felül is leszedi a port.

2. Ha már az előző módszer alapján elkészítettük a szivacsunkat, és szeretnénk tovább bővíteni a funkcióit, akkor késsel vágjunk csíkokat rá, hogy így a nehezen hozzáférhető felületekhez is oda tudjunk férni, mint amilyen a ventilátor rácsos szerkezete is.

3. Ahhoz, hogy kedvenc szivacsunk a takarítás után tiszta maradjon, éjszakára áztassuk be kevés vízbe, amelyhez adjunk hozzá 2 evőkanál sót.

4. Ha gyorsabban szeretnénk elvégezni kedvenc szivacsunk fertőtlenítését, tegyük 2 percre a mikróba, és azonnal elpusztulnak a kórokozók.

5. Egy másik frappáns szivacsos megoldás, amit bárki elkészíthet. Ha belemártunk vízbe pár szivacsot, majd lezárható műanyag tasakba tesszük és úgy a mélyhűtőbe, pár óra múlva kész is van a hűtőtáska jég akkumulátora, és indulhatunk is kirándulni.

A videóból még további tíz káprázatos ötletet is elleshetsz a fenti ötön kívül:

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(Forrás: filantropikum)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Félmeztelenül üzent G.w.M-nek Alekosz öccse: szürreális videóban mondta el, mit gondol a rapperről