Oldal kiválasztása

Több mint húsz évvel ezelőtt, 2002 szeptember 11-én indult útjára a legelső Való Világ és a széria rögtön meghódította az országot.

Ennek az első, Stohl András és Czifra Noémi vezette évadnak a győztese, Majkát és Okit is maga mögött tudva az akkor 27 éves Mészáros Szabolcs lett.

Szabolcs nem használta ki a műsorral járó ismertséget, celebeskedés helyett inkább visszavonult a nyilvánosságtól.

Évek óta nem lehetett hallani róla semmit, most azonban megtört a jég, és elfogadta Palik Lászlóék meghívását.

Szabolcs a YouTube-ra feltett, több mint 20 perces interjúban elmondta, hogy még mindig rendőrként dolgozik.

Jó anyagi körülmények között él, amit a Való Világos nyereményéből alapozott meg. Tudta, hogy mihez kezdjen a pénzzel, hiszen van egy közgazdász végzettsége is.

Ugyanakkor egyetért azzal az állítással, hogy az első széria igazi nyertese mégsem ő, hanem VV Majka lett, aki ismertségre és népszerűségre tudta váltani mindazt, amit a műsorban elért.

Szabolcs egy intelligens, elégedett ember benyomását keltette az interjúban, mindenképp érdemes belehallgatni.

Neked mi a véleményed Szabolcsról? Írd meg nekünk kommentben a Facebook oldalunkon!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Krausz Gábor kamerák előtt vallotta be: bilincsbe verve vitték haza Párizsból! Elárulta, miért: