Oldal kiválasztása

97 éves korában meghalt Hollywood egyik legnagyobb musicalsztárja, Doris Day, aki világhírűvé tette a Que Sera Sera című dalt, amely a legjobb filmzenéért járó Oscar-díjat is megkapta.

Filmes karrierje 1948-ban kezdődött, a High Seas című filmmel, amelybe szinte véletlenül, a terhes Betty Hutton helyett került be. Utána elkezdett filmekben szerepelni, de világhírűvé a Bajkeverő Jane címszerepe tette 1953-ben.

A 60-as évek után már nem is játszott több mozifilmben, viszont a tévében elindította a Doris Day Show-t, amely öt évig, 1973-ig futott. Ezután lényegében visszavonult, és az állatvédelemre koncentrált.

Noha rengeteg musicalben és komédiában is szerepelt, legtöbben talán mégis Az ember, aki túl sokat tudott című Hitchcock-mozi főszereplőjeként emlékeznek rá. Ennek a szerepnek köszönhetően fonódott össze a neve a Que Sera Sera című dallal, amit itthon Ahogy lesz, úgy lesz címen is ismerhetünk.

Magyarországon a dalt Koncz Zsuzsa tette híressé:

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Egy kertészetben lestem el ezt a 10 orchidea-trükköt: azóta is hálás vagyok, mert egytől-egyig nagyon hasznos