Oldal kiválasztása

annak ellenére, hogy ilyen hatásos és lehengerlő volt a film, mégis számos hibát ejtettek a készítők, amiről eddig senki sem tudott. Nézd meg te magad is, hogy melyek ezek.

Kamera tükröződés

Őszintén szólva, tényleg nem értjük, hogy hogyan ejthették ezt a hibát. Ez a filmek legérzékenyebb és legkönnyebben kiszúrható pontja, de úgy látszik, a Tianic-nak is sikerült ebbe a hibába esnie.

A mágikus mentőmellény

Az egész film egyik legfontosabb jelenete, amikor a hajó orra lassan elsüllyed. Egy férfi a hajó elülső végén erősen kapaszkodva igyekszik kitartani élete utolsó perceiben, majd a következő percben már egy mentőmellény is feltűnik rajta. A férfinek vagy mágikus ereje van vagy valaki nagyon nem figyelt oda erre a komoly részletre.

Rose és a balta

Történetes nem szeretnénk, ha a választottunk baltával hadonászna bárhol a közelünkben, de bizonyos helyzetek ezt is megkívánhatják és Rose tette, amit tennie kellett. Ugyanakkor, ha ez a valóságban történik meg, akkor Jack csuklóját vágta volna el ezzel a határozott lendítéssel és szegény fiatalember idejekorán meghal vérveszteségben. De az mégis milyen befejezés lett volna??

Korlát

A nagy luxushajók egy igazán fontos része a korlát, ugyanis senki nem akarja, hogy a fedélzeten kószáló emberek véletlenül bezuhanjanak az óceánba. Lehet, hogy éppen ezért gondolták a filmkészítők, hogy egyik jelenetről a másikra szűkítenek a korláton lévő résen.

Csövek

Azt gondolnák a készítők, hogy néhány szerkezetbéli változtatással nem foglalkoznak a nézők, de vannak, akik élnek-halnak a filmes bakikért. Talán ilyen részletekben nem is kellene elvesznünk, hiszen a hajó mégiscsak süllyed, igaz?

Látható kötelek

Azok, akik a filmes trükkök alapjairól tudnak egyet, s mást, nem meglepő tény, hogy különféle köteleket szoktak használni a nagyszerű vizuális effektek megalkotására, azonban ezeknek semmilyen körülmények között nem szabadna látszaniuk. Viszont éppen ez történik az egyik jelenetben, amikor az utasok potyognak le a fedélzetről.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Melyik gombot nyomnád meg: felfedi, jó irányba fordul-e az életed

Bájpötty

Mindig is kíváncsiak voltunk arra, hogy a sminkesek miért nem tartanak egy fotót arról, hogy a szereplőnek, hogy kellene pontosan kinéznie, így nem ejthetnének olyan súlyos hibát, mint itt, amikor Rose bájpöttye egyik oldalról átvándorolt a másikra.

Újra megjelenő üveg

Amikor Rose megpróbálja kivenni a fejszét, hogy megmentse Jack-et, először alaposan kitöri az üveget, de később az újra megjelenik, amikor már szedné ki a fejszét.

A fém oszlop valójában…

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de ha egy hatalmas tengerjáró hajón rájönnénk, hogy a hajó részei habból vannak, az komoly aggódásra adna okot. Természetesen ez csak egy film, de azoknak a ráncoknak nem szabadna látszódniuk.

Kabát

Valamilyen oknál fogva a filmesek úgy gondolták, hogy az adott jelenet hátterében lévő részletek annyira nem számítanak. Például ebben a jelenetben, amikor Jack és Rose beszélgetnek a felső fedélzeten, a kabát hossza és a színe is megváltozik, ahogy elhalad az emberünk mellettük.

A varázspárna

A filmes gárda éppen nagyon el volt foglalva a ténnyel, hogy elárasszák a hajót vízzel, így a semmiből feltűnő párnára már senki nem fordított kellő figyelmet.

Hajó részletei

Ami lehet a film egyik legerősebb jelenete, amikor a hajó kettétörik. Ekkor a grafikus csapat úgy gondolta, hogy jó ötlet lenne, ha néhány kulcsfontosságú részletet elhagyna a hajó fedélzetéről, mivel lassan úgyis elsüllyed. Ha minket kérdeztek, ez lustaság volt a részükről.

Árnyékok

Bárki, aki felfigyelt erre a hibára, annak a legjobb szeme van a részletekre. Nem vagyunk benne biztosak, hogy ez hogyan történhetett, de a kalapok árnyékai sokkal nagyobbra sikeredtek, mint maguk a tényleges fejfedők.

Van sál, nincs sál

Rose-tól alapvetően az is hanyagság volt, hogy kimászott a korláton kívülre, ezzel kockáztatva életét, de, hogy időnként még a sálát is elfeledte magánál tartani, az már megbocsáthatatlan.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Ha karcos a szemüveged, nem kell sok pénzért újat venned: ezekkel a trükkökkel eltüntetheted a karcokat

Eltűnő nadrágtartó

A ruhás kellékeknek mindig kéznél kellene lenniük, főleg egy ilyen nagy költségvetésű film esetében, mint a Titanic. Sajnos Jack egyik jelenetében a nadrágtartót félúton elhagyta és már nem tudták pótolni.

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

(Forrás: tudasfaja)