A történelem legnagyobb hajókatasztrófája, a Titanic elsüllyedése már több mint száz évvel ezelőtt, 1912-ben történt, mégis a mai napig intenzíven foglalkoztatja az embereket. .
Idáig az volt a köztudatban, hogy a hajó süllyedését a jéghegy okozta, aminek nekiütköztek.
Valójában azonban nem ez volt a kizárólagos ok. De akkor vajon mi vezetett még a tragédiához?
Senan Molony már harminc éve tanulmányozza a Titanic katasztrófájának körülményeit.
A brit újságíró megvizsgálta azokat a fotókat, melyek a hajó tesztútja előtt készültek, mint kiderült, a tragédiát nagy valószínűséggel az üzemanyag térben keletkezett tűz okozhatta.
Molony majdnem kilenc méteres fekete foltokat talált azon a szakaszon, ahol a jéghegy később felszakította a testet.
Az újságírónak sikerült kiderítenie azt is, hogy a tulajdonosok tudtak a tűzről, de eltitkolták az utasok előtt.
Mindezt úgy leplezték, hogy a Titanic indulásakor fordítva állt be a southamptoni kikötőbe.
Mivel az égés miatt 75%-ban meggyengült az acél, így ezért tudott ekkora kárt okozni a jéghegy.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
(Forrás: tudasfaja)