Oldal kiválasztása

Az utóbbi években kevesebbet hallottunk Zsédáról, új dalok is ritkábban jelennek meg tőle, épp ezért nagyon örültünk, mikor megláttuk vadonatúj klipjét.

A dal ráadásul egy feldolgozás, a 80-as évek egyik legnagyobb slágere, amit Vikidál Gyula énekelt anno és igazán neves szerzőpáros alkotta meg: a zenét Presser Gábornak köszönhetjük, a szöveget pedig Sztevanovity Dusánnak.

A címe: Csak a szívemet dobom eléd, Zséda pedig nem véletlenül választotta ezt a nótát. Már nagyon régóta szerette volna elénekelni, mivel Vikidál Gyula az egyik kedvenc előadója. Az énekesnő nagyon boldog, mert a feldolgozást Vikidál is meghallgatta és tetszik neki ez az új változat.

A klip is remek lett, visszahozza a 80-as évek életérzését, szuper a látványvilág Zséda hangja pedig mind a mai napig rabul ejt. Neked hogy tetszik?

Oszd meg, hogy mások is hallhassák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Öt évig nemigen foglalkozott frizurájával, most teljesen új fazont kapott, és az egész stúdió őt ünnepelte