Oldal kiválasztása

Nemrég interjút adott a TV2-nek Rúzsa Magdi, melyben sok érdekes részletet elmesélt hármasikrei fejlődéséről.

Lujza, Keve és Zalán 2022 februárjában születtek, így már több, mint kétévesek, és kezd kialakulni a személyiségük.

“Három teljesen különböző személyiségről beszélünk, tehát nagyon izgalmas látni őket egymás mellett, hogy hogyan fejlődnek.

Lujzika fényévekre van a fiúktól, ő eleve nagyon cserfes. Néha azt érzem, mintha egy év különbség lenne közöttük, ő annyival gyorsabb csomó mindenben, kommunikatívabb.

A fiúknak is megvannak a maguk dolgai, mindenkinek a saját kis érdeklődési köre – ezt tök jó látni – kezdte a beszámolót az énekesnő, majd így folytatta:

Rengeteget vagyok velük, sőt, állandóan velük vagyok, és ez is ad egy másfajta perspektívát! Rajtuk keresztül látod újra a világot, meg tudsz örülni a napocskának meg a hóvirágnak, ami mellett évek óta csak úgy elsétáltál, mert rohanni kell.

Ők eléggé visszalassítottak, és megtanítottak arra, hogy a valós világot jobban lássam – hívta fel a figyelmet Magdi.

Ebben a videóban most azonban valami egészen mást is megmutatott, méghozzá vadiúj autóját! Így ír róla közösségi oldalán:

“Stílusosan tető nélkül is. Elsők között ismerhettem meg testközelből a JP Autónál az új Mercedes-Benz CLE cabriót.” Íme a felvétel:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rúzsa Magdolna (@ruzsamagdolna) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  A videóból kiderül, hogy a Jóbarátok Monicája mit sem vesztett szépségéből, és milyen ügyetlenül biliárdozik Jennifer Aniston