Takács Nikolas zenei tanulmányait a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban kezdte klasszikus ének és hegedű szakon, ezt követően a Kőbányai Zenei Stúdió dzsessz-ének szakára járt.
2005-ben Budapestre költözött. 19 évesen együtt lépett fel a világhírű jazzdobossal, Jávori Vilmossal.
Ezt követően a magyar jazzélet más kiemelkedő alakjaival is lehetősége nyílt együtt zenélni: Babos Gyulával, Tony Lakatossal, Charlie-val, Solti Jánossal és még sok méltán híres művésszel.
2010-ben elindult az X-Faktor televíziós tehetségkutató versenyen, ahol az egész ország megismerte őt.
Első előadásával a közönséget és a zsűri tagjait is egyaránt levette a lábáról. Leonard Cohen Hallelujah című dalával biztosította magának a továbbjutást.
Az X-Faktor befejezése után megjelent első albuma, “Az első X – 10 dal az élő show-ból”, mely heteken át vezette a MAHASZ Top 40-es albumlistáját. Tripla platinalemez státuszt ért el.
Az utóbbi években kevesebbet hallani Nikolasról, ám most végre új dallal jelentkezett, meglepő stílusban.
Talán kicsit líraibb számot várnánk tőle, ám ez a pörgősebb stílus is kifejezetten jól áll neki!
“Több érdekessége van a dalnak, erről majd kicsit később! Vékony Zoli az, akivel nagyon régről ismerjük egymást, és nagyon örülök, hogy ennyi év után kikerül a dal a nagy világba!
Ami egyből feltűnik majd nektek, az az, hogy úgy tudjuk, ez az első magyar “ ai videó”, ami mesterséges intelligencia által készült renderelt videó” – írta a nótáról közösségi oldalán.
Oszd meg, hogy mások is hallhassák!
(Kiemelt kép: Takács Nikolas Instagram oldala)