Oldal kiválasztása

Amikor tavaly ősszel WhisperTon elfogadta a felkérést, hogy szerepeljen a Dancing With The Stars című műsorban, ő maga sem gondolta volna, mekkora változást jelent ez majd életében.

Nem ez volt az első élménye a tánccal, hiszen kiskorában már járt klasszikus balettre.

Ám az ott alkalmazott nevelési módszerek miatt Ton úgy döntött, abbahagyja a táncot.

Jó ideig nem is foglalkozott vele, ám 2024 második felében ismét belevetette magát a táncolásba.

És milyen jól tette! A TV2 táncos műsorban kiderült, hogy elképesztően tehetséges, és rengeteg rajongót szerzett.

Végül ő és párja, Tóth Katica nyerte meg a Dancing With The Starst, és ez még csak a kezdet volt!

Katica is Ton ugyanis idén nyáron turnéra indulnak, beutazzák az országot, bárki táncolhat velük.

A turné állomásaira még lehet venni jegyeket, azonban jó lesz sietni mert a párosnak hatalmas sikere van.

Ebben a videóban azonban Ton nem Katicával táncol, viszont mindenképp érdemes megnézni a koreográfiát, mert egészen káprázatos:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WhisperTon (@whisper_ton) által megosztott bejegyzés

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

(Kiemelt kép: WhisperTon Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!