Tóth Gabi hosszú interjút adott a Best magazinnak, amelyben nem tett lakatot a szájára és kipakolt Krausz Gáborról:
“Nem játszhatom el tovább, hogy minden szuper volt, nem hazudhatom el a valóságot. Én egy mérgező házasságban éltem, emberileg, nőiességemben teljesen meg lettem gyalázva.
Hiszem, hogy ha teszek egy bátor lépést, és mindezeket felvállalom, akkor a lányom egyszer majd büszke lesz rám.
Gábor teljesen elmagányosított engem, mindenkit ellenem fordított, még a barátaimat is. Mindig pontosan tudta, hol okozza a legnagyobb fájdalmat.
Énekesnőként, művészként is el akar lehetetleníteni. Ha valami történt, utána mindig az volt az első kérdése, hogy kinek mondtam el.
A női önbecsülésem teljesen porba lett tiporva, rohamaim voltak. Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő”
“Egy-egy hasonló helyzetben ilyen üzeneteket küld a mai napig: ’Készülj a következményekre.’
Folyamatosan azt akarja éreztetni velem, hogy még mindig valamitől rettegnem kell” – árulta el Tóth Gabi, aki arra számít, hosszú terápia vár rá.
“Mert amiről itt beszélünk, az nem egy sima kis botrány, hanem egy, hosszú éveken át tartó toxikus kapcsolat, amit fel kell dolgoznom. Vissza kell építenem a női önbecsülésemet” – nyilatkozta a Best magazinnak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagram oldala)