Ki ne tudná, hogy a Nagy Duett a TV2 közkedvelt showműsora, melyben hazai énekesek és hírességek párokat alkotva mutatják meg az országnak, mire képesek közösen.
Minden pár egy profi énekesből (mester) és egy másik celebből áll. A celebek énektudásán a mesterek csiszolgatnak, hogy a műsorban minél jobban tudjanak teljesíteni a többi párral szemben.
A jó énektudáson kívül a színészet is fontos, hiszen a dalok mellett egy adott jelenetet kell színpadra vinnie a párosnak.
A versengés az év duettpárja címért folyik, az idei évadban pedig igencsak erős mezőny gyűlt össze.
Közülük is kiemelkedik Mihályfi Luca és Hegyes Berci, akik az első 2 adásban elképesztően meglepték a zsűrit és a közönséget: ide kattintva láthatod legutóbbi produkciójukat.
A másik kiemelkedő páros Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, az ő előadásaik szintén nagyon színvonalasak voltak: ide kattintva megnézheted.
Molnár Anikó és Nagy Feró párosát viszont nem igazán kedvelték a nézők, nekik kellett hazamenniük brutális fellépésük után: ide kattintva láthatod.
Till Attila pedig azt is levideózta, mi zajlik a színfalak mögött a Nagy Duettben!
A kisfilmből kiderül, ki mit csinál, mielőtt színpadra lép:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Till Attila Instagram oldala)