Oldal kiválasztása

Szellő Istvánról kevesen tudják, hogy egy ideig a Budapesti Honvéd junior válogatottjának párbajtőrvívója volt. Tanulmányait a prágai Károly Egyetem nemzetközi újságíró szakán végezte 1991–1996 között.

Egyetemista évei során a Magyar Távirati Irodában és a Magyar Rádió Krónika című műsorának szerkesztőségében volt gyakornok.

1989-ben a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségébe került. A csehszlovákiai bársonyos forradalom idején többek között Václav Havellel és Alexander Dubčekkel is készített interjút.

Számos külpolitikai műsor szerkesztő-riportere volt, mint pl.: a Panoráma, az Új Világ, a Szemtől Szemben és a Tájak, városok, emberek.

1992–94-ben külpolitikai szerkesztője és műsorvezetője volt a Híradónak. Riportfilmjeit főként Csehországban, Szlovákiában, a délszláv térségben és angol nyelvterületen készítette, de forgatott a Távol-Keleten és az Arab-öböl térségében is. Munkájának elismeréseként többször Nívó-díjjal jutalmazták.

Ő volt az RTL Klub Híradójának első műsorvezetője, 1997-ben, és a mai napig azt a hírműsort vezeti.

Korábbi házasságából van két fia, András és Ádám, és a 2009 augusztusában született ikreit, Mannát és Alent a nevére vette, bár az ő anyjukkal sem él már együtt. Az ikreket ide kattintva láthatod.

András után most a híradós második legidősebb fia, Ádám is lediplomázott, ekkor készült a fotó.

Szerinted hasonlít egymásra apa és fia?

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL)

Olvasd el ezt a cikket is –>  A tehetséges lány lenyűgözően játszik hangszerén, ám amikor énekelni kezd, akkor ejti igazán rabul a közönséget