Oldal kiválasztása

A világ különböző pontjain elindított, változatos tehetségkutató műsorokba néha a legváratlanabb produkciókkal toppannak be a jelentkezők. Legtöbben persze énekes vagy hangszeres előadásokkal állnak színpadra.

Olyan viszont ritkán fordul elő, hogy hangszerek hangjait halljuk, ám azokat a hangokat nem a különböző hangszerekből csalogatják elő, hanem egyetlen ember felelős értük, aki csak és kizárólag a saját hangszálait, száját és nyelvét használja ennek érdekében.

Ebben az esetben pedig pont ez történt. Neil Rey Garcia Llanes olyat képes a hangjával művelni, amit a világon talán senki más nem. Ezt hallani kell, hiszen nem lehet szavakkal kifejezni az előadást, ami leginkább a beatbox műfajra hasonlít.

Számtalan különböző hangfajt szólaltat meg, élmény hallgatni, a közönség és a zsűri is el van alélva a szuper produkció láttán és főleg: hallatán! A videót már több mint százmillióan nézték meg:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Így még nem láthattuk Oláh Ibolyát! Teljesen rendhagyó produkcióval állt színpadra: