Gundel-Takács Gábor egyike a legnépszerűbb televíziós műsorvezetőknek. Országos ismertséget még a Játék határok nélkül című műsor hozott neki a 90-es évek elején, a vetélkedő nagyrészt az ő vicces közvetítései miatt lett olyan közkedvelt.
Gábornak három gyermeke van: a legidősebb, Gergely 1993-ban született, egyetlen lánya, Anna 1996-os születésű, a legifjabb, Bence pedig 1998-ban jött világra. Bence már korán elkezdett focizni, és már most szép sikereket tudhat maga mögött, mint kapus.
A Tabán FC-ben kezdte pályafutását, és ifjúsági korú labdarúgóként megfordult még az MTK Budapest, valamint a Puskás Akadémia csapatában is. 2017 szeptemberében igazolt az Újpesthez. A fővárosi lila-fehér csapatban 2018. március 13-án mutatkozott be az MTK elleni Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén, amit csapata 2–1-re megnyert. Május 12-én a Puskás Akadémia ellen 1–0-ra elveszített bajnokin a magyar élvonalban is bemutatkozhatott. 2019 nyarán a MOL Fehérvár igazolta le.
A közösségi oldalára feltöltött képek arról árulkodnak, hogy igencsak jóképű, és jól áll neki a kapusmez is:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!