Pataky Attila 1951-ben született Miskolcon, azon belül is a Vasgyári lakótelepen. Édesapja főhadnagyként harcolt a második világháborúban, majd két és fél év szovjet hadifogság után tért haza, és a Lenin Kohászati Művekben dolgozott.
Édesanyja a közeli csokoládégyár dolgozója volt. Egy testvére született, Valéria. Házuk közvetlenül egy húsüzem mellett épült. Tanulmányait a Vasgyári Általános Iskolában, majd a Kós Károly Építőipari Technikumban folytatta (egy évig a Kilián György Gimnáziumban tanult, ugyanis a túljelentkezés miatt nem vették fel elsőre a technikumba).
Tizennégy éves korától a DVTK igazolt futóversenyzője lett, de már középiskolai évei során tagja volt alkalmi zenekaroknak is.
Az iskola elvégzése után egy ideig a Lenin Kohászati Művekben dolgozott, majd jelentkezett a Tanárképző Főiskolára – egy nagyon rövid ideig testnevelést oktatott egy miskolci iskolában. Ezután építésztechnikusként dolgozott tovább mint ellenőr. Profi sportolói ambícióiról veseproblémái miatt le kellett tennie.
1974-ben az akkor már létező Edda zenekar, amelyet a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói hoztak létre, énekesproblémákkal küzdött.
Meghallgatást tartottak, amire Pataky is jelentkezett, és végül őt választották. Az elkövetkező években az együttessel lépett fel Borsod-Abaúj-Zemplén megye-szerte, ám közben az Edda tagjai elvégezték tanulmányaikat, és mivel számukra a zenélés csak hobbi volt, elhagyták azt.
Halász József zenekarvezető Patakyra hagyta a zenekar névjogait 1977-ben. Ő aztán újjászervezte az Eddát Miskolc általa legjobbnak ítélt zenészeiből, ekkor változott a nevük is Edda Művekre. Ez a formáció (az úgynevezett “Bakancsos Edda”) 1983-ig létezett, ekkor különféle okokból feloszlott a zenekar.
Pataky 1984-ben Norvégiába utazott, ahol több magyar zenésszel együtt a vendéglátóiparban kezdett el dolgozni, mint bárénekes. Miközben a színpadon aktuális világslágereket énekelt a közönségnek, már tervezte az Edda visszatérését is.
Az Edda Művek 1985-ben állt újra össze, és a mai napig aktív, ami egészen rendkívüli karrier egy zenekar életében.
A TV2-nek megmutatta csodás otthonát, ami tele van spirituális tárgyakkal és relikviákkal. A kilátás is nagyon pazar:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!