Oldal kiválasztása

Szombaton láthatták a nézők a Voice című tehetségkutató műsor első adását az RTL-en.

A műsort nagy várakozás előzte meg, hiszen ezzel a formátummal egyszer már a TV2 is megpróbálkozott, ám ők nem tudták sikerre vinni.

Biztos sokan meglepődtek, hiszen már az első adás is tele volt izgalmas pillanattal, a legnagyobb ovációt például Kovács Harmat kapta.

Ide kattintva láthatod Harmat produkcióját. Ő egyébként Kovács Gyopár színésznőnek a húga, Gyopár pedig Marics Peti barátnője.

Egy másik kivételes pillanat az volt, amikor a 18 éves Szabó Bence Korda György Reptér című dalát adta elő.

Bencéhez egyébként a klasszikus műfajok, az opera és az operett állnak igazán közel, és az ikonikus Korda-dalt is a saját képére formálta.

Sokkal lassabban és líraibban adta elő az eredeti változatnál, ezzel pedig kivívta a zsűri elismerését.

A Kossuth-díjas operaénekesnő, Miklósa Erika például produkció közben felrohant Bencéhez a színpadra.

Mindenképp érdemes belehallgatnod a lehengerlő előadásba:

Oszd meg, hogy mások is láthassák!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Durva képpel és szöveggel hajtott rá Alekosz öccse Schobert Larára: úgy hallottam, hogy...