Szombaton rendezték a döntöt a Dancing With The Stars című műsor idei évadában, a győztes pedig három férfi közül került ki: T. Danny, Marics Peti és Krausz Gábor versengtek a címért.
Nem akármilyen feladatok elé állították őket, hiszen mindenkinek három koreográfiát kellett bemutatni táncospárjával, így fel volt adva nekik rendesen a lecke.
Marics Peti ráadásul rögtön elsőre pont azt a koreográfiát kapta a zsűritől, amit a legkevésbé szeretett volna: a rumbát. Ennek ellenére lélegzetelállító produkciót nyújtott, még rózsaszirmok is potyogtak az égből: ide kattintva láthatod.
Krausz Gábor és Mikes Anna kedvenc táncukat kapták, ami egyben a legrejtélyesebb is, hiszen az előadás végén a szó szoros értelmében nagyon közel kerül egymáshoz a párosuk. Az előadás végén mindhárom zsűritag azt leste volt-e csók Gábor és Anna között. Itt most te is visszanézheted:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!