Oldal kiválasztása

Nagyon mutatós és ínycsiklandó. A tejszínkrém számtalan ízesítésben elkészíthető, így kedvünkre variálhatjuk. Az ünnepi alkalmak főszereplője lehet ez a csodás torta:

Hozzávalók:

a tésztához:

  • 6 tojás sárgája
  • 4 tojásfehérje
  • csipetnyi só
  • 12 dkg cukor
  • 12 dkg liszt

Hozzávalók:

a krémhez:

  • 6 dl habtejszín
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 tasak habfix
  • 2 teáskanálnyi vaj

Díszítéshez:

  • 2 evőkanál kakaópor

Elkészítése:

A tojásfehérjékhez hozzáadjuk a csipetnyi sót és a cukrot, majd elkezdjük habbá verni. Mikor már majdnem kemény hozzáadjuk a tojássárgáját is, majd a lisztet. Nagyobb méretű tepsibe tesszük, hogy „szétfolyjon” mert nincs szükségünk vastag tésztára. 180 fokon 15 percen át sütjük.

A tésztát hagyjuk kihűlni, majd háromszögekre vagdossuk, hogy ki tudjuk bélelni a kerek formát/tálat. A tálba alufóliát teszünk, hogy majd egyszerűen ki tudjuk venni a süteményt. Ezt követően szépen beleigazítjuk a háromszögekre vagdosott tésztadarabokat. Az aljára is ez kerül majd, így azt tegyük félre.

Közben elkészítjük a krémet. A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, belekeverjük a vajat és a kakaóport, ha szükséges 1-2 evőkanál tejszínnel hígítjuk. Kevergetni kell, hogy ne legyen csomós. A habtejszínt felverjük, hozzáadjuk a cukrot és a habfixet, majd a langyos olvasztott csokoládét is belekeverjük. Az egészet beletöltjük a piskótába.

A krémet jól belenyomkodjuk, majd a maradék tészta háromszögeket rátesszük a tetejére. Szorosan egymáshoz kell illeszteni, ez lesz majd a torta alja, így nem folyhat ki a krém. A tetejét befedjük fóliával és egy fedőt teszünk rá, hogy lenyomja a süteményt.

3 órán át hűtőben pihentetjük. Majd a süteményt egy tálcára borítjuk és leszedjük róla a fóliát. Megszórjuk kakaóporral és már tálalhatjuk is.

Tipp: A külsejét bevonhatjuk olvasztott csokoládéval is.

Oszd meg, hogy mások is elkészíthessék! 

(Forrás: ketkes)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Már 74 éves is elmúlt a Dallas Bobbyja: teljesen megőszült, ám még mindig sármos! Így néz ki most: