Tartja magát az a legenda, hogy Napóleon nem szerette a csirkehúst. Egyszer egy szakács, aki nem tudott erről, csirkéből készített ételt, a császár ki akarta rúgni. De miután megkóstolta ezt a kulináris remekművet, Bonaparte megbocsátott a szakácsnak és megparancsolta, hogy az asztalon mindig legyen ilyen étel.
Amikor erről értesültek más országok szakácsai, francia ételként vették fel ezt étlapjukra és csirkebecsináltnak nevezték el.
Gombás csirkebecsinált – ez egy régi recept. Ezt a fülünknek szokatlan hangzású szót úgy fordíthatjuk „mindent bele”. Ez nem annyira az étel neve, inkább az elkészítésének a módja. Becsináltat készítenek nyúlból, csirkéből, néha borjúból, sőt még halból is. Ennek az ételnek az elkészítésében nincs semmi különlegesség, vagy bonyolultság. De az eredmény mindig mindent felülmúl.
Hozzávalók
- Gomba 30 dkg
- Csirkemell filé 0,5 kg
- Tejszín 3 dl
- Tejföl 4 evőkanál
- Fokhagyma 2 gerezd
- Búzaliszt 2 teáskanál
- Napraforgó olaj 3 evőkanál
- Petrezselyem 1 csomag
- Só ízlés szerint
- Fekete bors (őrölt) ízlés szerint
- Tv paprika 1 db
Elkészítése
- Mossa meg a csirkemellet, majd egy papírtörlővel törölje szárazra. Vágja fel vékony csíkokra, sózza, borsozza.
- A fokhagymát nyomja át fokhagymanyomón és kenje be vele a csirkehúst. A petrezselymet vágja apróra és szórja be vele a húst.
- Egy tálba keverje össze a csirkét és a tejfölt és hagyja összeérni 1 órán keresztül.
- Tisztítsa meg a gombát, törölje át nedves szalvétával, majd vágja 4 felé. Ha nagyok a gombák, 8 részre is feldarabolhatók. A Tv paprikát magozza ki, vágja ki az ereket, majd kockázza fel.
- Serpenyőben melegítse fel az olajat. A TV paprikát enyhén pirítsa meg, nem tovább, mint 5 percig.
- Adja hozzá a csirkehúst és a gombát és főzze még 10 percig.
- A tejszínből és a lisztből készítsen habarást, öntse bele a serpenyőbe, forralja addig, amíg besűrűsödik. Ez kb. 10 perc. Az étel elkészült!
Még forrón tálalja. Köretként krumpli püré, hajdina, vagy rizs adható hozzá. Ennek a tejszínes szósznak köszönhetően a csirkehús szaftos és puha lesz. Ezt az ételt ünnepnapokon, vagy egyszerű ebédként is felszolgálhatja.
Oszd meg, hogy mások is elkészíthessék!
(Forrás: bidista)