Oldal kiválasztása

1973-ban Máté Péter „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn.

1973–74-ben az Express együttessel lépett fel (többek között a Drezdai Dalfesztiválon). 1976-ban harmadik helyezést ért el az írországi Castlebarban, 1977-ben másodikat az „Együttlét” című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon.

1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon. „Elmegyek” című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában világsláger lett. Hangszerelt musicalt (Jesus Christ Superstar), írt színházi kísérőzenét (A királynő katonái, Kaméleon).

Az S. Nagy István – Máté Péter szerzőpáros írta a Krízis című rockmusicalt is, amit a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adtak elő, az egyik főszereplő balesete miatt csupán néhány alkalommal. (E műnek különlegessége, hogy a rockzenészeket és a színművészeket itthon talán először állították egy színpadra; a szereplők többek között: Csongrádi Kata, Vikidál Gyula). Számtalan duettet is énekelt, többek között Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány Saroltával és Zalatnay Saroltával.

Máté Péter első nagy sikerét dolgozta fel most a Leander Kills. Neked hogy tetszik?

Oszd meg, hogy mások is hallhassák! 

(Forrás: Wikipedia)

Olvasd el ezt a cikket is –>  A tengődő fiú talált az úton egy pénztárcát, tele pénzzel: a tévé is felkereste, mikor elmesélte, hogy döntött