Sokan szomorúak amiatt, hogy véghajrájához közeledik a Dancing With The Stars című műsor a TV2-n.
Most szombaton már az elődöntőt láthatták a nézők, jövő héten pedig a döntővel lezárul a széria.
Mivel már nagyon nagy volt a tét, minden eddiginél látványosabb produkciókkal készültek a párosok, és most T. Danny vitte el a pálmát. Már az első koreográfia is fergeteges volt: Ide kattintva láthatod.
Ide kattintva pedig a második táncot is megnézheted, amivel Danny és Lissák Laura történelmet irt! A páros ugyanis mindkét produkciójával maximum pontot zsebelt be. Meg is érdemelték: a salsa is és a tangó is fantasztikus volt!
Krausz Gábornak és Mikes Annának sem kell szégyenkeznie, hiszen ők is döntőbe jutottak, igaz, őket a közönség szavazta be a következő fordulóba.
Gábor nem egy táncoslábú alkat, mégis rengeteget gyakorol hétről hétre, és mindent megtesz azért, hogy fejlődjön.
Most végre élvezte is a táncokat, az első produkció közben például nem akárhol járt a keze! Ide kattintva visszanézheted.
A második koreográfia során pedig a pillantása volt rendkívül beszédes: Ide kattintva láthatod, hogy nézett Mikes Annára.
Marics Peti is mindent bevetett azért, hogy lenyűgözze a zsűrit és a közönséget! Ez sikerült is neki, főleg az első tánccal, melyben Michael Jackson legendás mozdulatait idézték meg! Ide kattintva megnézheted.
A második tánc inkább elegáns és érzéki volt, mintsem látványos, de Peti ebben is nagyot alkotott:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!