Oldal kiválasztása

Magyar Péter a hétvégén a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj alkalmából látogatott ki a Hungaroringre, ahol nemcsak a futamot tekintette meg, hanem hivatalos tárgyalásokat is folytatott a sportág vezetőivel.

A paddockban egyeztetett Stefano Domenicalival, a Forma–1 elnök-vezérigazgatójával, a megbeszélés középpontjában pedig a Magyar Nagydíj hosszú távú jövője állt.

A tárgyalás után Magyar Péter arról beszélt, hogy a jelenlegi szerződés 2032-ig biztosítja a Magyar Nagydíj megrendezését, ugyanakkor már most megkezdődtek az egyeztetések a szerződés meghosszabbításáról.

Elmondása szerint mind a magyar fél, mind a Liberty Media és a Forma–1 vezetése elégedett az együttműködéssel, amit szerinte az is bizonyít, hogy az idei hétvégére mintegy 310 ezer néző látogatott ki, a vasárnapi futam pedig telt ház előtt zajlott. A kormány célja – fogalmazott – az, hogy a Forma–1 2032 után is Magyarországon maradjon.

A hétvége során Magyar Péter több protokolláris eseményen is részt vett. A futam végén ő adta át a győztesnek, Lando Norrisnak az első helyért járó trófeát, amely a díjátadó egyik legtöbbet megosztott pillanata lett.

A sajtó kérdésére személyesebb hangvételben is nyilatkozott: elárulta, hogy a McLarennek és Lando Norrisnak szurkolt a Magyar Nagydíjon, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy miniszterelnökként számára a legfontosabb az volt, hogy a verseny sikeresen, biztonságosan és telt ház előtt valósuljon meg.

Magyar Péter a közösségi oldalán különleges felvételeket mutatott gyönyörű barátnőjéről és legkisebb fiáról!

Mutatjuk is a nem mindennapi helyszínen készült egyedi videót. A miniszterelnök barátnője, Ila a kisfilm elején tűnik fel.

Íme a felvétel:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Péter Magyar (@magyar_peter_official_the_man) által megosztott bejegyzés

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  A barátnőm szódabikarbónát szórt a szemetesbe, másnap én is megcsináltam: cseppet sem bántam meg