Oldal kiválasztása

Már másfél hónapja annak, hogy Siklósi Örs elhunyt leukémiában, sokan mégis máig képtelenek feldolgozni a tragikus halálesetet. Örs még 30 éves sem volt, amikor szervezete feladta a küzdelmet.

A tehetséges énekest és együttesét, az AWS-t az egész ország ismerte, hiszen 2018-ban ők képviselték hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon a Viszlát nyár című dallal.

Kétségkívül ez a szám volt az együttes legnagyobb slágere. Kollányi Zsuzsi énekesnő, aki Majkáék számos dalában is közreműködik, most úgy döntött, hogy feldolgozza ezt az ikonikus nótát, ezzel tisztelegve Siklósi Örs emléke előtt.

Amikor meghallgattuk a dalt, egyből elindítottuk még egyszer, szerintünk Zsuzsi nagyon ráérzett itt valamire, bízunk benne, hogy Örs is büszke rá ott fent és szeretettel hallgatja Zsuzsi verzióját. Neked hogy tetszik?

Oszd meg másokkal is! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Közel 20 éve láthattuk először a tévében Kasuba L. Szilárdot: fürdőnadrágos képe elárulja, hogy 45 évesen is bombateste van