Kiss Endre (Endi) és Tóth Tibor Szerencsen együtt jártak iskolába, és már 9 éves korukban túl voltak az első koncertjükön.
Hét évvel később, 16 éves korukban, találkoztak Ördög Tiborral, azaz Csipával, akivel együtt megalapították a Ramses nevű együttest.
Az együttes sikeres volt, de be kellett vonulniuk katonának. 1992-ben, leszerelésük után Budapesten folytatták a zenélést, a Dance nevű együttesben.
Ezzel is sikeresek voltak, az Ördög vagy angyal című albumukból 20 000 példány kelt el.
A zenekart az a megtiszteltetés érte, hogy ők nyitották meg a Scorpions koncertjét a Budapest Sportcsarnokban.
1996-ban az banda tagjai váltottak és Móricz Norberttel megalapították a Hooligans-t, innentől pedig példátlan karriert futottak be.
Az együttes dobosának, Endinek 4 lánya van, ha az összes gyermekét látni szeretnéd, ide kattintva megnézheted.
A legkisebb, Alba mindössze másfél éves, és remekül érzi magát édesapja nyakában.
Itt a közös fotó:
(Kép és kiemelt kép forrása: Kiss Endi Instagram oldala)
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!