Oldal kiválasztása

Aurelio már jó ideje kislánya és barátnője mellett lehet, ám amikor a gyermeke született, épp a börtönbüntetését töltötte.

A rácsok mögött tudta meg, hogy apa lett, így nyilatkozott akkor: “Az igazság az, hogy ő nem egy kaland – a gyerek anyja – és nem úgy van, hogy én elmentem egy diszkóba, megismerkedtünk és gyerekem lett tőle.

Én teljes mértékben, mindenhogyan támogatni, mind anyagilag, mind érzelmileg én annak a gyereknek az apja akarok lenni” – kezdte Aurelio, majd így folytatta:

“Ha minden jól megy… és nagyon bízom benne, hogy a magatartásomnak megfelelően haza tudok menni.

Azért remélem, hogy a gyereknek a második születésnapját már ott helyben tudom megélni, ha lehet így mondani.

Nagyon dolgozom azon, hogy jó magaviselettel megkapjam a kedvezményemet” – nyilatkozta még a börtönben Aurelio.

És sikerült is, amit eltervezett, hiszen kedvezménnyel szabadult, és már jó ideje kislánya mellett lehet.

Aurelio azonban most ismét át kellett, hogy éljen egy jókora traumát: káprázatos Mercedese porrá égett.

“Jelentem, jól vagyok. Az autó az kevésbé. Totálkár” – írta a kép mellé.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Aurelio Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  20 év után újra négyesikrek Új-Zélandon: élete kockáztatásával szült az anyuka