Oldal kiválasztása

Kiszel Tündét lehet szeretni és nem szeretni. Mint ahogy Kiszel Tünde lányát, Hunyadi Donatellát is lehet szeretni meg nem szeretni.

Azt viszont el kell ismerni, hogy Donatella már most, igen fiatalon sok dolgot elért. Modellként is szép sikereket könyvelhetett el, most pedig megszerezte diplomáját.

Palik László műsorában azt is elárulta, milyen a viszonya édesapjával, aki híres operaénekes.

Elmondása szerint tartja a kapcsolatot édesapjával, de például az éneklésben nem igazán segít neki.

“Jóban vagyunk, hogy régen mi volt, azon változtatni nem lehet úgysem, jóvá tenni sem feltétlenül, de semmi baj nincsen, jóban vagyunk, és ennyi igazából” – zárta le a témát.

Donatella azt is elárulta, hogyan lett Hunyadi: “Édesanyám családjában nagyapai ágról volt egy nagyon kedves rokon, akit Hunyadinak hívtak.”

Kiszel Tünde és lánya a Titkok Ramónával című műsor vendégeiként arról is beszéltek, hogy milyen a viszonyuk Hunyadi Donatella édesapjával, illetve féltestvérével

“Mi a kislányom édesapjával, Lukács László operaénekessel közösen hoztuk meg a döntést, hogy nem beszélek róla a médiában, amelyben nem is szeretne szerepelni.

A médián kívül természetesen tartjuk a kapcsolatot, Donatella is rendszeresen beszél vele, sőt, van egy nagy fia, Lacika, akit nagyon szeretünk és ő is minket. Gyakran jön is hozzánk” – árulta el Tünde.

Íme Hunyadi Donatella féltestvére, Laci:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kiszel Tünde (@kiszeltunde_) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Hunyadi Donatella Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  29-ből csak 2 ember lel rá a baglyok között a macskára: te vajon észreveszed?