A Sztárban Sztár Leszek vasárnapi adása végre nem csak a zsűri csipkelődéséről és egymás közötti poénkodásáról szólt.
Láthattunk fantasztikus produkciókat is, különösen Pápai Joci csapata remekelt: mind a négy versenyző zseniálisan teljesített.
Széchenyi Lili például olyan bravúrosan énekelte el Kovács Kati legnehezebb dalát, a Nem leszek a játékszeredet, hogy mind a négy zsűritagnak leesett az álla! Ide kattintva te is megnézheted, milyen káprázatos volt!
Ide kattintva pedig azt láthatod, amint Bányai Noémi minden idők legjobb Zalatnay Sarolta-utánzását mutatta be.
És ezzel a a lehengerlő produkciók még nem értek véget, ugyanis Váradi Jani szintén nagyon kitett magáért.
Pedig elképesztően nehéz dalt kapott, amit csak nagyon kevesen képesek jól elénekelni.
A nóta Pataky Attila nagy hangjához íródott, ám Jani olyan fantasztikusan bújt az EDDA frontemberének bőrébe, hogy szinte tökéletes hangutánzást mutatott be.
Ráadásul elképesztő energiával adta elő a produkciót, valósággal felszántotta a színpadot, remek volt!
Ha még nem láttad volna, itt most bepótolhatod:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!