Oldal kiválasztása

A friss szülők Amy és Mike Howard már akkor átestek életük sokkján, amikor megtudták, hogy hármasikreik lesznek. A babák természetesen fogantak, ami nagyon ritka.

De amikor a fiaik, Hunter, Jackson és Kayden végre megérkeztek, világossá vált, hogy különösen ritka testvérek ők így hárman. Tény, hogy ennek a különleges eseménynek az előfordulása 1 az 500 billióhoz!

Mint kiderült, a három baba, Hunter, Jackson és Kayden is az úgynevezett kranioszinosztózissal jött világra, melynek következtében a koponyacsontjaik között lévő varratok idő előtt csontosodtak.

“Kiszámítottuk a valószínűséget, hogy talán 500 billió születés után láthatunk ismét olyan hármas ikreket, ez a három kisfiú” – mondta Dr. David Chester idegsebész az Inside Edition-nek.

Dr. Chester elmagyarázza, hogy az állapot komoly következményekkel jár, ha nem kezelik. Így, amikor a hármasikrek csak 11 hetesek voltak, korrekciós műtéten estek át.

Amy és Mike, azaz az édesanya és az édesapa számára nagyon hosszú volt ez a két nap, mikor az újszülöttek átestek a műtéten.

“Nagyon megrémültem” – mondja Mike. Szerencsére az ikrek műtétje komplikáció nélkül sikerült!

“A beavatkozásra szükség is volt, a csontosodás miatt ugyanis fennállt a veszélye, hogy sérülhet az agyuk.” – mondta az anyuka

“Az operáció után most mindhárman speciális sisakot viselnek, amely abban segít, hogy a koponyájuk visszanyerje a formáját” – folytatta az anyuka, aki azt mondja, a nehézségek ellenére is nagyon boldogok ikreikkel.

Annyira örülünk, hogy a műtétek jól sikerültek, és hogy ezek az imádnivaló hármasikrek jó úton haladnak a teljes felépülés felé.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Megszületett Szarvas Andi kislánya, Zina! A szépségkirálynő levideózta, milyen tündéri baba: