Oldal kiválasztása

Az RTL üzleti showműsorának a Cápák Közöttnek a cápái olyan üzletemberek, akik saját pénzüket kockáztatva döntik el, hogy beszállnak-e egy üzletbe, vagy sem.

Az elmúlt évadok során ennek köszönhetően több tucat kis-, és középvállalkozás, valamint startup talált befektetőt és üzleti mentort magának.

A Cápák között hazai indulása óta a cápák a műsorban összesen már több mint egymilliárd forintot ígértek oda.

Balogh Leventét rengetegen ismerték meg a műsornak köszönhetően, és sokan azt is tudják, mivel foglalkozik.

Ő a  “vízkirály”. A szentkirályi ásványvíz alapító tulajdonosa. Emellett befektető és üzleti tanácsadó, a nemzetközi márkaépítés mestere.

Balogh Levente lánya, Balogh Szimóna is ismerős lehet a nézők számára, hiszen korábban feltűnt az Ázsia Expressz című műsorban.

Szimi már 29 éves, és igazán gyönyörű hölgy lett belőle, ez kiderül a közösségi oldalára feltett képekből.

Balogh Leventének nem Szimóna az egyetlen gyermeke. Az üzletember első feleségével 1996-ban házasodott össze, ebből a kapcsolatból három lánya született: Szimóna 29, Tiffany 26, Szofi pedig 16 éves.

Első esküvőjét követően 20 évvel Levente újra a boldogító igent, Brigittát vette el 2016-ban. 52 évesen pedig újra édesapa lett, hiszen a második feleségével is született egy közös gyermekük, Levi.

Íme Szimóna és kishúga, Szofi:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Balogh Szimóna (@szimibalogh) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Közös felvételen látható Kamarás Iván a szívtipró, 23 éves fiával! Igor nagyon hasonlít édesapjára!